Állatvédelem-pedagógia napja

Iskolánk – mint Állatbarát intézmény – idén is csatlakozott az Állatvédelmi Oktatásért Alapítvány kezdeményezéséhez, amelynek köszönhetően 2025 óta március 10-én ünnepeljük az Állatvédelem-pedagógia napját.

A jeles nap alkalmából az 5.a osztály tanulói előzetesen elkészítették állatvédelemmel kapcsolatos üzeneteiket, amelyeket Sárkeresztúron osztottak meg a település lakóival. A diákok nagy örömmel adták át gondolataikat, és külön köszönjük mindazok nyitottságát, akik meghallgatták őket és átvették az üzeneteket.

Hálásak vagyunk az Önkormányzat jegyző asszonyának, háziorvosunknak, dr. Gerendási Andrásnak és asszisztensnőinek, a posta dolgozóinak, a rendőrség munkatársainak, ifj. Rudniczai Rudolf művelődésszervezőnek, a bolti eladóknak és vásárlóknak, valamint a Sárkeresztúri Napraforgó Óvoda és Mini Bölcsőde apróságainak a kedves fogadtatásért.

Örömmel hallottuk, hogy többen már ki is tűzték az üzeneteket a faliújságjukra, hogy mások is elolvashassák és tanulhassanak belőlük. Úgy érezzük, a program elérte célját: közösen tettünk egy lépést az állatok iránti felelős gondolkodás erősítéséért.

#állatvédelempedagógia #állatvédelempedagógiaüzenetek #sárkeresztúriáltalánosiskola

@https://www.facebook.com/groups/allatvedelempedagogiaiuzenetek/