Állatbarát Iskolaként fontos számunkra a felelős állattartás népszerűsítése. Egyetlen nőstény cica és utódai akár már egy év alatt több tucat kiscicát hozhatnak a világra, ami tovább növeli a gazdátlan állatok számát.
Az ivartalanítás nemcsak a túlszaporodás megelőzésében segít, hanem hozzájárul kedvenceink egészségének és hosszabb életének megőrzéséhez is. Tegyünk együtt a felelős állattartásért és az állatok védelméért!
A mai napon a 3.a osztály tanulói jutalomkiránduláson vehettek részt.
Úticélunk Sárszentágota volt. Állatbarát Általános Iskolához
méltón meglátogattunk egy szarvasmarha-telepet, ahol szakszerű idegenvezetést és megvendégelést is kaptunk a telep vezetőjétől, Barabás Jánostól. Ezúton is szeretnénk köszönetünket kifejezni érte! Következő állomásunk egy kertlátogatás volt a Szabó Kertben, ahol a gyerekek különböző kertpedagógiai tevékenységeken vehettek részt, játékos kézműves foglalkozással és piknikezéssel egybekötve. A programot a helyi játszótéren fejeztük be. Valamennyien nagyon jól éreztük magunkat, élményekkel telve és sok-sok emlékkel gazdagodva térhettünk haza.
Állatbarát Általános Iskolaként az Óbudai Egyetemmel fúzióban a Tanítsunk Magyarországért program keretein belül ma 3 mentorált osztállyal megyünk a Fővárosi Állat- es Növénykertbe.
A Tanítsunk Magyarországért Program keretében az Óbudai Egyetem élménynapot szervezett a Sárkeresztúri Általános Iskola 6.a, 7.b és a 8.b tanulói számára. A program során a diákok forgószimpadszerű váltakozó állomásokon szabadulószobában próbálhatták ki ügyességüket és együttműködési készségüket. Közösen sütiket díszítettek, amelyeket később jó hangulatban el is fogyasztottak. A társasjátékok szintén nagy sikert arattak, melyek mozgalmas élményeket biztosítottak minden résztvevőnek. A nap végén a tanulók ajándékot kaptak, ami tovább emelte az esemény hangulatát.
A NEP program keretében a közelmúltban ellátogattunk a várpalotai Trianon Múzeumba, ahol a magyar történelem egyik legfájdalmasabb eseményével ismerkedhettünk meg.
Az utazást háztól házig tartó buszos szállítással oldottuk meg. Iskolánk hetedik osztályos tanulói mellett Sárszentágota hetedikeseivel közösen utaztunk. Előzetesen megtekintettük a múzeum honlapját és a róla készült videókat, valamint áttekintettük az események történelmi hátterét. A múzeumhoz érkezve az előzetesen látott képekről és videókból már ismert, impozáns épület fogadott bennünket.
A tárlat első része játékos formában nyújtott lehetőséget a tanulók számára az ismerkedésre. A korabeli rulettasztal, a kártya- és memóriajátékok, valamint a Nagy-Magyarországot ábrázoló puzzle kirakása egyaránt élményt jelentett mindannyiunk számára. A továbbiakban sem csalódtunk: a kiállítás során számos múzeumi tárgyat kézbe vehettünk és kipróbálhattunk. Működő állapotban láthattunk gramofont, korabeli rádiót és írógépet. Az első világháborúban használt lőfegyverek elsősorban a fiúk érdeklődését keltették fel. Nagy sikert arattak a korabeli fejfedők is, amelyeket felpróbálhattunk, így még közelebb kerülhettünk az akkori kor hangulatához. Különösen érdekes volt az a rész, ahol térképeken követhettük nyomon Magyarország területi változásait.
A látogatás nemcsak tanulságos, hanem élvezetes is volt. Különösen azért tetszett, mert nem csupán száraz történelmi ismereteket kaptunk, hanem aktívan részt vehettünk a tanulási folyamatban. Segítettek megérteni, hogy a trianoni döntés nemcsak politikai következményekkel járt, hanem mély emberi tragédiákat is okozott. Megható volt hallani azokról az emberekről, akik önhibájukon kívül egyik napról a másikra egy másik ország határain belül találták magukat, miközben identitásuk és magyarságuk változatlan maradt.
Összességében a látogatás mindannyiunkra nagy hatással volt. Remélem, hogy tanulóink a jövőben még inkább értékelni fogják a múlt eseményeit és azok jelenünkre gyakorolt hatását.
Hősies küzdelem a zöld gyepen: Hatodik helyen zártak focistáink a Vármegyei Diákolimpián!
2026.április 24-én zajlott a Vármegyei Diákolimpia labdarúgó tornájának döntője, ahol a Sárkeresztúri Általános Iskola válogatottja is pályára lépett. Fiatal labdarúgóink emelt fővel, a rendkívül erős mezőnyben az előkelő hatodik helyet szerezték meg.
A torna során csapatunk több izgalmas mérkőzésen mutatta meg technikai felkészültségét és taktikai érettségét. A mérkőzések alatt tanúsított fegyelmezett védekezés és a gyors ellentámadások többször is meglepték az ellenfeleket. Bár a szerencse nem mindig állt mellettünk a kapu előtt, srácaink az utolsó sípszóig küzdöttek minden labdáért.
A hatodik helyezés ebben a kiélezett vármegyei versenyben – ahol a régió legjobb utánpótlás-nevelő iskolái csaptak össze – kiváló eredménynek számít. A srácok nemcsak gólokat szereztek, hanem sportszerűségből is jelesre vizsgáztak, méltón képviselve iskolánk és községünk hírnevét.
A Sárkeresztúri Általános Iskola labdarúgás sportágban három korcsoporttal jelentkezett a 2025/26. tanévben Diákolimpiára.
II. korcsoport
III. korcsoport
IV. korcsoport
2026. április 13-ai héten mindhárom korcsoport megmérettetett a körzeti iskolák között. Az elődöntőnek a Sárbogárdi Sportpálya adott otthont.
Eredményeink:
II. korcsoport III. hely
III. korcsoport I. hely
IV. korcsoport II. hely
A III. korcsoport továbbjutott a vármegyei döntőbe.
Tanulóim szeptembertől heti egy alkalommal edzésen vettek részt, melyen technikai, taktikai felkészülés zajlott. Az elszántság, a versenyszellem kimagasló a srácok személyiségében, ami az eredményekben megmutatkozik.
Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény szervezésében szavalóversenyen jártunk Sárbogárdon. Az alsós és felsős korosztály külön megmérettetésén Bogdán Lorenza Hatidzse 1.a., Szabó Larissza 2.b., Nyári Zselyke és Nyári Letícia az 5.b. osztályból képviselte iskolánkat igen szép eredménnyel, hiszen Larissza az első helyezést, míg Zselyke a harmadik helyet szerezte meg saját korcsoportjában. Gratulálunk a szép eredményhez!
A 2025/2026-os tanévben az ökölvívás tíz év után tért vissza a Diákolimpia programjába.
Az Ökölvívó Diákolimpia lebonyolítása szigorú szakmai szabályok szerint történik, amelyet a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) és a Magyar Ökölvívók Szövetsége (MÖSZ) közösen határoz meg.
Az országos döntőt 2026. április 1–4. között rendezték meg Pécsett, a Szamos Nándor Sportcsarnokban.
Az Országos Ökölvívó Diákolimpián 16 diákot nevezett számos iskola az U15-ös korcsoportban.
Ezúton is gratulálunk Cellár Ferenc Joakimnak, a Sárkeresztúri Általános Iskola tanulójának a kiváló teljesítményéhez az Országos Ökölvívó Diákolimpián elért I. helyezésért. Azért, hogy felállhasson a dobogó legfelső fokára három nehéz mérkőzést kellett maga mögött hagyjon.
Külön gratulálunk a MÁV Előre Ökölvívó szakosztály edzőjének, Márton Balázsnak, aki felkészítette Fercsit a versenyre.